A hagymás növények ápolása

A hagymás és gumós növények gazdag választékából kertünket még színesebbé, változatosabbá és illatosabbá varázsolhatjuk. Ezek a növények a tél elmúltával az első virágzó díszei a kertnek. Jellemző rájuk, hogy csak tavasszal láthatók, nyugalmi állapotban visszahúzódnak a talajba.

Kora tavasszal a cserjék és az évelő növények lombfakadása előtt a talaj felszínét hóvirágok, téltemetők és a szellőrózsa fehér, rózsaszín és kék virágszőnyege borítja. A korán virágzó törpe nárcisz hibridek, az apró íriszek, a csillagvirág, a krókuszok, sőt a jácint és a tulipán is nyáron visszahúzódik a talajba. A hagymás és gumós növények sok helyen edényben is díszlenek. Akár gyepben, virágágyásban vagy évelő ágyban nőnek az elnyílott virágaikat le kell vágni, vagy  törni, hogy a hagymák, gumók, jobban fejlődjenek. A visszatöréssel elősegítjük, hogy a gumókban a jövő évi virágrügy kialakuljon.

A virágzási képesség csökkenésének leggyakoribb oka a túlszaporodás. Ekkor a besűrűsödött,  tövek szétosztása szükséges . A virágzás és a levelek hervadása után óvatosan ássuk ki a tövet, ügyelve a hagymák épségére. A hagymák csoportját kézzel szedjük szét, először kisebb csoportokra osszuk, majd egyenként válasszuk le őket. A beteg hagymákat dobjuk el. A hagymákról tisztítsuk le a földet, és a laza burok leveleket is válasszuk le. A megtisztított hagymákat szárítsuk meg, majd gombaölőszerrel permetezzük be (Orthocit), és papírzacskóban száraz, hűvöshelyen tároljuk. A kiültetés ideje szeptember vége október eleje, így van idő a begyökeresedésre. A fagyérzékeny gumókat pl. kanna tavasszal májustól lehet szabadfölbe kiültetni. A kannák teleltetéséről részleteket itt talál.

 

 A hagymás, gumós növények leggyakoribb betegségei, problémái:

a virágzás elmaradása – akkor következhet be, ha a tövek túlszaporodnak, ilyenkor a levelek is satnyák. Ebben az esetben ki kell szedni a földből a hagymákat, és jól előkészített, friss földbe kell ültetni.

A hagymalegyek kártétele - miatt előfordul, hogy a levelek megpöndörödnek, és a hagyma virágot sem hoz. Vágjunk félbe egy hagymát, nézzük meg vannak-e benne lárvák, vagy rágásnyomok, és ürülék. A hagymalegyek lárvái kémiai szerekkel nem pusztíthatók. A megtámadott hagymákat meg kell semmisíteni.

Az atkák - a levelek csenevész növekedését, és pöndörödését okozzák, valamint fűrészfogszerű sebeket ejtenek a levél szélén, és a virágkocsányon.

A vírusok jelenlétét - a levelek és virágok foltossága, cirmossága mutatja. Levéltetvek terjesztik. Ezért fontos a levéltetvek elleni vegyszeres védekezés, pl. Pirimor.

A tintafoltosság - gombabetegség, fekete foltokat okoz a leveleken.

Rothadás - előfordul, hogy a szabályszerűen tárolt hagymák felszínén elszíneződött, besüppedt foltok keletkeznek, majd rothadni kezdenek, ezeket távolítsuk el, a többi hagymát kezeljük gombaölő szerrel.